2011. szeptember 24., szombat

Keserűség- egyperces

Ármány, árulás és fájdalom... ezek mind bennem élnek. Szinte hallom keserű szavaikat, mik egy hegedű tiszta hangján szólnak hozzám. Olyan hangosan, olyan fájdalmas igazságként... képtelen vagyok akár csak egy pillanatra is elfelejteni őket, ahogy megbocsátani sem tudok. Gyűlöllek, világ!
(2011.08.17.)
Egy újabb rövid egyperces, ERRE a dalra írva:3

2011. szeptember 13., kedd

V. A Démonszekta - novella

Promó:
Október harmincegyedike, avagy Halottak napja. A legtöbb embernek. De nem a Démonszekta tagjainak, kik az Egyetlenek Ünnepét tartják azon a végtelenül átkozott napon. A novellám segítségével bárki betekintést nyerhet egy undorító, rendkívül kegyetlen módszerekkel rendelkező vallás legfőbb szertartásába, találkozhat azzal az öncsonkító vággyal, ami tagjait mozgatja, és amivel a tiszta lelkűeket bemocskolják. Egy középkori, sötét és nem túl hosszú történet tőlem.
És a jelmondat, ami a történet folyamán követni fog mindenhová: Az Egyetlenek kegyelméért
add tested!



A novella:
Óriási, ősöreg temető, melynek gigantikus méretű, kovácsoltvas kapu jelzi a bejáratát. Az ajtó tetején kőangyalok nyújtják kecses kezeiket az ég felé, szimbolizálva ezzel, hogy a bent eltemetett holtak Isten kegyelmét élvezik. A kapun túl egymás hegyére-hátára vannak emelve a sírok, rajtuk nevek és évszámok szerepelnek. Egyik-másik sírnak nagy, körbekerített szobra vagy domborműve is van, bár az írások és sírkövek legtöbbje kopott, lepusztult a letűnt korok viszontagságai végett. Már jó ideje nincs rajtuk friss virág, csupán pár száraz kóró, és a temető fái is csak elhalt leveleket hullatnak magukról.

Egy hosszú ösvény rajzolódik ki a telihold fényében, amely a temető közepén lévő kriptába vezet. Az épület kőből épített alacsony, térdig érő kis vaskerítés veszi körbe. Nehéz, vastag kőajtó alkotja a bejáratát.

Egy csoportnyi fekete csuklyás ember lép be a temető vaskapuján, egymást követve kezdenek el sétálni a Démonkriptába vezető úton. A holdat takaró sötét felhő arrébb úszik az égen, utat adva az égitest tisztítót, erőt adó fényének. A világosságban a köpenyesek mindegyikének a nyakán megcsillan egy-egy ugyanolyan medalion.

Lassan odaérnek a kripta bejárata elé. Egy férfi jelenik meg a baljóslatú küllemű épület oldalánál. Mint a többiek, ő is sántikálva, nehézkesen jár. A holdfény megvilágítja iszonytató külsejű arcát, melyet fél fül, csonka orr és egy szem alkot, mire a kaput őrző őrangyalok ijedt sikoltásai zengnek alá a sötét éjszakába.

- Az Egyetlenek kegyelméért add tested! -  hörgi. Miközben beszél, láthatóvá válik a szájában pár szem csonka foga.

- És létedért a lelked! -  válaszolja egy mély, szinte morgónak mondható hang valahonnét a távolból.

A Démonkripta Őre kinyitja a nehéz kőajtókat. Miután a két kapuszárny kinyitódik, a rémisztő népség bevonul. Az egyik, az épületben lévő koporsó tetejét leveszik a három közül, majd nehézkesen és felettébb lassan leereszkednek a rejtett katakombarendszerbe, egy eszköz segítségével, amit régen a holttestek szállítására és tárolására használtak. Miután mind leérnek, elindulnak. Öt perc séta után az egyszínű, ugyanolyan folyosójú labirintus közepén lévő nagyterembe érnek.

Az óriási szobát több száz gyertya fénye világítja meg. A falon körös-körül csontvázak és óriási pókhálók díszítik a szentélyt, melynek oltárára besüt a holdfény, melankolikus és vérfagyasztó hatást kölcsönözve a helynek.

A csuklyás emberek vezetője, levetve az arcát eltakaró kapucnit, az oltár mögé lép, és énekelni kezd. A többiek követik, és ők is eszeveszett nyöszörgésbe kezdenek, pont, mint öreg vezérük. Majd hirtelen mind abbahagyják eddigi fülsértő tevékenységüket, és nyomasztó, néma csend hajtja uralma alá a termet.

Végül a vezér megszólal:

- Az Egyetlenek tiszteletére áldozatot fogunk bemutatni! - próbálja csonka, félig meg se lévő ajkaival megformálni a szavakat alkotó hangokat. - Ki adja testét a Kegyelemért?

A tömegből pár ember kiválik, hogy testüket felajánlva részt vehessenek a szertartáson.

- Én adom magam! - visítja közülük az egyik.

- Hadd legyek én a Kiválasztott! - ordít egy másik ember az ujjongó tömegből.

- Ne! Én hadd! Kérem! - könyörög a sokadik jelölt.

- Te ott! Te leszel az Egyetlenek Ünnepének Kegyeltje! - A vezért csonk, sebhelyes bal kezével, mely csupán a csuklójáig tart, rámutat egy jelentkezőre. A fiatal férfi néma, testét semmilyen seb vagy betegség nem csúfítja. Elmosolyodik, majd kisétál a tömegből.

- Hadd segítsek! Mutatom az utat - szól egy kedvesen mosolygó, sebhelyes arcú lány, aki elkíséri az oltárhoz. Óvatosan felfekteti a fiút a kőlapra, majd leveszi róla ruháit. A nyakában hagyja azonban a csillogó medált, és egy másik ezüst ékszert is a mellkasára helyez, mely a Kiválasztottak Sorsa nevet viseli.

- Társaim! Ma, az Egyetlenek születésének időpontja, a Kezdet Napja van, október harmincegyedike. Az Ő dicsőségükre és kegyelmükért áldozatot mutatunk be! - mondja a Hírvivő, az Egyetlenek földi helytartója és képviselője, a szekta öreg vezetője.

A szépen mosolygó lány az oltárhoz erősített láncokkal kikötözi a fiút, majd a szíve fölé igazítja a figyelmeztetően csillogó, vértől pirosló amulettet, a Kiválasztottak Sorsát.

Egy percig néma békesség tölti be a termet. A Kiválasztott testét elönti az Egyetlenek Szeme; a Hold, mely pontosan az áldozati oltárra néz, elöntve azt megtisztító és felemelő erejű fényével. A harmincegy éves férfi szemét rettentően zavarja a hihetetlenül erős világosság, ezért becsukja. A Hírvivő kezébe vesz egy borotvaéles tőrt, melyen ugyanaz a jel csillan meg, mint amilyen kacskaringók a Kiválasztottak Sorsát alkotja.

A tömeg hirtelen őrült kántálásba kezd, mely először még csak halk, később állatias üvöltözéssé fajul. Ahogy egyre hangosodik, a ritmus úgy gyorsul; a magas falak által visszaverődő eszelős kurjantások úgy hangzanak, mintha a Pokol kapuja nyílt volna meg, a rosszabbnál rosszabb démonoknak utat adva eme világra.

A vezér odalép a Kiválasztotthoz, kinek arcán végtelen békesség tükröződik. Fölemeli a nem csonka jobb karját, mely a fegyvert fogja, majd kegyetlenül, mindennemű meggondolás nélkül lecsap. A Kiválasztottak Sorsa bíborszínbe színeződik. Újra és újra lesújt, megállás nélkül, figyelembe se véve a fiú éjszakába hasító, vérfagyasztó sikolyait.
2009. november 3.
Na, hát itt lenne az ötödik novellám, amit az akkor még futó egyik goth magazin novemberi novella-hirdetésének megtekintése után alkottam :D Nem neveztem be vele, mert a pályázatot már a lezárási határidő után láttam meg, de örülök, hogy megírtam:)



2011. szeptember 10., szombat

Édes bosszú - egyperces

Léptek. Halk és veszélyes léptek azok, amikkel haladok. Hogy hová? Feléd. Be a giccses palotába, ami eredetileg az enyém lett volna; hozzád, az én koronám jogtalan viselőjéhez. Tönkretettél... elvettél tőlem mindent és mindenkit, ami és aki közel állt hozzám. Ici-pici szilánkokra törted a világomat, de most megfizetsz! Hallod a lélegzetvételeimet? Ezt nem adom, de a tieidet elveszem, ahogy egykoron te tőlem mindent...
(2011.08.17.)
Egy úúúújabb egyperces, igen. xD Igyekszem majd ezután novellákat is felrakni, mert úgy látszik, most sok fog frissen felkerülni. ^-^ Az egyperces ENNEK a soundtrack-nek a hallgatása közben készült. ^^ 

2011. szeptember 5., hétfő

Reggeli dallam - egyperces

Halk zongoraszó. Olyan tökéletes és törékeny... máris tudom, hogy te játszasz rajta. Szinte magamon érzem finom ujjaid érintését, ahogy a billenytűket lenyomod. Annyira szeretnék... semmire sem vágyok jobban, minthogy a hangszered lehessek, a te zongorád. Hogy boldoggá tehesselek, mert tudom, hogy számodra a zene a világ. Számomra pedig te és a játékod... ahogy az általad a zongorán keltett hangok bejutnak a fülembe, megtöltik szívemet, és boldogság jár át. A te boldogságod...
(2011.08.17.)

Nos, íme a legújabb kis zenehallgatásos irományom. ^^ Nagyon rákaptam erre a módszerre, így még jópár ilyet lehet majd várni tőlem :D Jaj, igen, majdnem elfelejtettem, ezt a pársoros egypercest EZ a szám ihlette.:3



2011. szeptember 3., szombat

Imádlak... - egyperces

Imádom nézni, ahogy táncolsz. Ahogy maxra nyomva a hangerőt, az én dalomra riszálod magad. Mint egy mocskos kurva, vongalas, rázod mindenedet, az én hangomat a fejedben hallva...Szép vagy. Imádom, mikor sötétre sminkeled magad, mikor kihúzod a szádat feketére, és én a mocskos csókjaimmal szétkenhetem a sminket az arcodon. Imádom a szíjas bőrgönceidet, szeretlek bennük látni. Szeretem a hangot, amit kiadnak, mikor magadra húzod őket, vagy éppen én szabkodom le rólad, mert már nem bírok magammal.
Imádom a közelséged, ahogy kéjesen a nevemet nyögdösöd, a vállamba harapsz és sikoltozol...
Imádlak kínozni.
(2011.07.23.)

Hát, igen, hozom a formám..:,,D Mondjuk EZT a számot hallgatva szerintem még ha nem is pont ilyen, de talán... hasonló gondolatok juthatnak eszébe a hallgatóságnak.^^ (Vagy csak én vagyok ilyen elvontan perverz?:O x,D)
Mostanában amúgy egészen belejöttem a zenére való írogatásba, sokkal... könnyebben kijönnek belőlem a dolgok, mintha... mintha nem így csinálom ˇˇ.