2011. december 18., vasárnap

Hírek

Mostanában nem igazán jelentkeztem, ezért bocsánat, kicsit ki vagyok halva a sulis hajtás meg mindenféle egyéb külön program miatt^^" Remélhetőleg a későbbiekben több időm lesz, mert be van tervezve egy új dizi:3

És az írással kapcsolatos hírek:
  • Rémálomnak eddig 3 és fél fejezete volt meg, de most egy újfajta módszerrel kezdtem el írni, és mivel nem voltam teljes mértékben megelégedve a történet elejével és a dolgok alakulásával, ezért belekezdtem az újraírásába ^^ eddig két feji van meg, ezek lektorizálva is vannak, majd felrakom őket. (szerencsére egész gyorsan haladok vele, mert hangulatilag nagyon rá vagyok állva x,D)
  • Cyoritkat néven már valamikor 2009-ben indítottam egy történetet. Azóta fejben vagy 50 ezerféle módon változott, persze a lényeg az megmaradt, csak bizonyos körülmények és szituációk azok, amik módosultak.:) Na, lényeg a lényeg, hogy egy cyorita elnevezésű, emberfeletti faj egyedeiről szólna. A főszereplő egy Nina nevezetű (szintén cyorita) lány, és a főszál körülötte folyna. És lenne több kis kiegészítő történet más cyoritákról, amikből az olvasó egyre több és több információt kaphatna a fajról, a szereplők történetei alapján. Mondhatni ezzel töltenék ki olyan űröket, amik a főtörténetben nem biztos, hogy szerepelnének; vagy ha igen, szükséges a történet megértéséhez egy-egy infó, előtte lévő kis sztoriba rejtve.^^
  • Vámpírvérrel igencsak meg vagyok akadva. =/ Nagyjából fejben vannak a dolgok, de a sima sztori rendes, írásbeli kidolgozásához több idő és hangulat kéne részemről, ami mostanában sajnos nincs meg:/ Bár elkezdtem egy szerepjáték-könyv szerű regényváltozatot is Ezüst nyíl címmel, de azzal sem jutottam szinte semmire...ˇˇ" Tehát jelenleg ez egy inaktív project, amit a későbbiekben, ha úgy van, aktivizálok:)
  • A Blush antológia pályázatára írtam 4 darab novellát (yaoi témában). Sokat dolgoztam velük, és majd a legjobbat fogom beadni a pályázatra (persze keresek hozzá illusztrátort x,D), remélhetőleg be fogok vele kerülni, nagyon jó lenne*-*
  • Game Over néven fejben már elindítottam egy sci-fi beütésű akcióregényt, aminek lehet, hogy majd szabadidőmben nekiállok, és ha nem is olyan aktívan, mint például Rémálomnak, de neki fogok állni.
  • És ha már tervben lévő regények és történetek... szintén fejben összeraktam egy vámpíros regényt, ami amolyan romantikus, de fájdalmas és ijesztő thriller lenne, bár... még igencsak terv, és nincs meg belőle sokminden.:) Az ilyen tervekkel az az egy bajom, hogy sok van belőlük, és sajnos nincs időm aktívan csinálni őket Rémálom mellett. Mert én olyan vagyok, hogy sokmindenbe belekezdek, és sajna az esetek többségében nem jutok túl messzire, mert egy új ötlet kedvéért félbehagyok dolgokat...:/ Viszont túl jó ötleteknek tartom őket, túl sok imádnivaló karival ahhoz, hogy csak úgy eldobjam őket:) Így most arra jutottam, hogy először egy dologba kezdek bele, és a háttérben is legfeljebb 1-2 dolog zajlhat, és így nem lesz gond.^^
  • Pokol (szintén regénykezdemény x,D) eddig másfél fejezetnél tart, mondjuk sajnos cak egy kis füzetben bővül, majd igyekszem begépelgetni.:)
  • pár novim lektorálva lett :D
  • azon, hogy Büntess! a novellaverzió mellett megéljen-e még egy regényverziót, azt nem tudom:,D

Nos, azt hiszem ennyi, remélhetőleg majd mihamarabb tudok jelentkezni a frissekkel.^^

2011. november 18., péntek

Zene - egyperces

A zene... egy csodás találmány. Lágy, fülbekúszó dallamával harmóniát teremt a fejben. Van, akinél ez a dallam zongoraszó, van akinél egy hörgő férfihang. De egy a lényeg: sosem a szöveg a lényeg. Előfordul, hogy az ember rajongásában utánakeres, ha idegen nyelvű, esetleg még le is fordítja: végül az eredmény a csalódás. Néha negatív, máskor pozitív irányba. De sosem az énekes által énekelt mondatok, szavak a fontosak, de nemis csak a dallam. Az érzés. Az a hangulat, érzelem, amit benned kelt. Mikor a zene által keltett mag virággá növi ki magát és kinyitja szirmait: nincs annál csodásabb érzés. Szinte száll a hallgató, messze el, egy másik világba. A saját maga által kreált álomvilágba, egy helyre, ami csakis az övé...
És érzi. Tudja, hogy mindez jó, a zene mindig többet ad hozzá: alakítja, formálja a lelkét. Néha kicsit elszomorítja, de abban mi a rossz? Mikor az ember elveszt valamit, legalább megtanulja értékelni az addig olyan természetesnek vélt, most már nem az ő tulajdonában lévő dolgot. Valamint azt sem utolsó szempont, hogy a legokosabb gondolatok ilyenkor születnek: mikor az ember végre a lelkével kezd el látni, és gondolkozik. Nem a naponta többször elismételt mozdulatait végzi, nem válik passzívvá. Érezni kezd.
A zene megerősít, ha bizonytalan vagy: néha a legvégső lökést adja, mintegy segítő kéz lök a helyes irányba. Mert a zene által a szív szólal meg.
Előfordulhat, hogy az általad hallgatott szám meghat; de mindenképpen emlékeztet. Arra, hogy a zenehallgatás milyen gyönyörűséges. Hogy ő a részed, az általad kedvelt stílus már-már tapinthatóan te magad vagy. Mikor hosszú idő után újra hallasz meg egy ismerős ritmust, néha nem is tudod, hol hallottad, de az igen, hogy ismered. Érzed azt az érzést, amit a szám első meghallgatása után érzékeltél, szinte visszajutsz a múlt azon pillanatába.
A muzsika minderre képes. És még többre is: gyökerei mélyebbre nyúlnak, mint bárki gondolná. Nem csak felszínes, de mély, igaz érzelmeket képes kicsalni az emberekből. Az érzelem pedig meghatározza az embereket- minden egyes pillanatban változtathatnak rajtunk, mi magunk vagyunk az érzéseink...
(2011.06.11.)

2011. november 6., vasárnap

VI. Őrangyal - novella

(ITT is olvasható)

Leírás:
Az életben mindenkivel előfordulhat, hogy a magában gondosan felépített világa
megreped, kettétörik, darabokra hullik. A gyengébbek ilyenkor magukhoz vesznek pár
doboz altatót, vagy elmerülnek a kádban egy borotvapenge társaságában. A bátrabbak
viszont nekivágnak a sötét, magányos útnak, ahol csak a saját, lassan megbomló
elméjük szolgál útitárs gyanánt. Vagy mégsem? Létezhet valaki, aki ebben a földi
pokolban is rád talál és vígaszt nyújt? A válasz a novellában rejtőzik...


A novella:
Rettentő magány. Egyedül vagy; senki sincs veled, hisz mindenki, az egész világ ellened fordult. Egyedül kuporogsz és sírsz.

Hát egy ember sincs az egész világon, aki megértene? Senki? De hát miért?

Hiába gondolkozol, nem tudod megmondani a kérdésekre a választ. Átöleled a tested, még jobban összekuporodsz, és sírsz tovább. Hibáztatod magad, közben utálod az egész világot.

Már olyan vörösek a szemeid, mintha csak démon lennél….fel van dagadva az egész, nem is látsz. Csak sírsz tovább.

Az oly nehezen felvitt, szép sminked teljesen szétfolyt az arcodon, teljesen fekete az egész. Csak sírsz tovább.

Minden egyes könny, mely kifolyik a szemedből, úgy égeti a bőrödet, mintha csak sav lenne. Csak sírsz tovább.

A magány mardossa a szíved, mely több ezer kis sebből vérzik. Csak sírsz tovább.

A kis sebeken befurakodott a fájdalom, a tehetetlenség és a reménytelenség, most már csak ezek irányítanak. De te csak sírsz tovább…

Olyan elkeserítő ez a látvány… beleszakad a szívem, ha csak rád pillantok. És én nem tudok segíteni. Csak itt állok szerencsétlenül, és nézem, ahogy mardosod, és bántod magad. Pedig ez az egész nem a te hibád…

Bárcsak tudnék segíteni! Bárcsak átölelhetnélek, és megvigasztalhatnálak! Bárcsak!

A tudtodra akarom adni, hogy itt vagyok. Itt vagyok melletted. Nem vagy egyedül. SOSE voltál egyedül. Én mindig veled voltam, és maradok, történjen bármi, csinálj bármit… Én itt leszek neked. Mert a tiéd vagyok. Tiéd az életem, a lelkem! Mindenem egyedül a tiéd! Én csakis azért vagyok, hogy téged támogassalak a háttérből. Mindig védtelek, és ott voltam veled a legmagányosabb óráidban. Mindig fogtam a kezed, és igyekeztelek a helyes útra húzni, ahol jó neked. Minden sérülésedet elszenvedtem helyetted, bármilyen baleset ért. Mindent, bármit, akármit megtennék érted! Hallod?!

Ugyan, hogy is hallanád? De azt tudnod kell, hogy ezután is mindent meg fogok tenni érted. És tudod, én mindezért semmit se kérek tőled. Egy köszönömre sincs szükségem. Semmire…

Csak továbbra is sírsz, megállás nélkül.

- Kérlek... ne sírj! - A válladra teszem a kezem, majd mikor erre se hagyod abba, hátulról átölellek, és betakarlak nagy fehér szárnyaimmal.

Te hirtelen abbahagyod a sírást. Megfordulsz, és egyenesen a szemembe nézel.

- Köszönöm, Őrangyalom… - mondod, majd hozzám bújsz.
(2009. november 21.)




Nos, szerintem ez az egyetlen novellám, amit feldúlt érzelmi állapotban írtam. Általában leülök, végiggondolom a dolgokat (van, hogy mielőtt megírnám, már fél napja, vagy akár több napja is a sztorin agyalok), aztán nekiállok írni. Nos, Őrangyal az erős kivétel, mert nagyon szomorú voltam és még sírtam is, mikor egy lapra lekörmöltem. ^^ Bár tény, hogy mire a végére értem, már nem sírtam és nagyon jól réeztem magam- ennek igencsak sok köze van a novellához.(:
Ó, és még mindig meglepődöm, mikor ránézek a dátumra, és kiderül, hogy már 2 év is eltelt azóta, hogy megírtam...:,D

2011. október 18., kedd

Próba - egyperces

Fény. Az egyedüli világosság az örök éjszakában, az egyetlen kiút a rám háruló problémák elől. Mint az egyedüli segítő kar nyúlik felém, hívogatóan, a gondmentes élet békés lehetőségével kecsegtetve. Szinte szólongat, hogy kövessem, bíztatóan pislákol felém.
A lelkemben újonnan gyúlt remény tüzében égve indulok el a már haladó fénygömb után. Gyorsan lépdelek sérült lábaimmal, görcsösen ügyelve arra, nehogy szem elől tévesszem segítőmet, és végül újból körülöleljen a sötét éjszaka nyomasztó árnya. Már csak egy karnyújtásnyira van tőlem, mikor megérzem a belőle áradó kegyetlen hidegséget. Rideg, de annyira, hogy az örök jég birodalma se onthatna magából ilyen csípős hűvösséget.
Megállok, nem követem tovább. Egy ideig még próbálkozik nálam, de miután letelepszek a földre és nem mozdulok, eltűnik. Továbbkúszik, engem egyedül hagyva az iszonytató mélységben.
Reménykedek benne, hogy a sötétség egyszercsak elmúlik, és egy örökkévalóság után valóban fény világítja meg a világot, felváltva az éjt. Reggel az erdőben ébredek, egy mocsár előtt. Egyetlen lépést sem kellett volna tennem, már bele is fulladnék a ragacsos undormányba... és én ezt az egyetlen lépést nem tettem meg, mert megtagadtam a világosság követését. Azét a hívogató csodáét, ami hiába volt oly tüneményes és kecsesgető, csupán lidérfény volt: bizonyítéka az emberi gyengeségnek.
(2011.09.19.)

2011. október 9., vasárnap

A harcos útja - egyperces

Nézz előre, szemeddel nyugodtan pásztázva az előtted elterülő vidéket. Félsz? Álladat szedg fel büszke harcos módjára, tekintetedet acélozd meg. Lépj, de csak előre, higgy magadban oly biztosan, mint a szemed által eléd táruló éreinthető valóságban. Tárd ki a szíved, és légy önmagad, bármi történjék is. Remélj és küzdj, gondolkodj és szeress! Elesel? Állj fel, de magadat le ne porold, bukásod nyomait is méltósággal viseld, vállald fel bátran. Élj, ahogy jónak látod, tetteid után felelősséget vállalva. Félsz? Jól teszed, hisz van mitől. Egyet azonban jól jegyezz meg: harcos vagy, egy igazi harcos pedig uralkodik a félelmén, nem pedig az rajta...
(2011.09.21.)

2011. október 2., vasárnap

Könnycseppek - egyperces

Sírok. Zokogok, ami azt illeti. A meleg, vígasztaló könnyek finoman keretezik az arcomat, mintegy finom ujjakként cirógatva a bőrömet. Kuporgok, a lehető legkisebbre húzom össze magam, így húzva falat magam és az engem olyannyira gyötrő problémák közé.
Senki nem tud segíteni, egyedül szállok szembe a problémáimmal. De tudom, hogy nem szorulok senki jobbjára, mert erős vagyok. Az arcomon végigszaladó fényes kis göngyök a bennem megbújt fény hordozói, amik a felszínre törve újra elöntenek saját erőmmel. Ők az én vígaszaim, barátaim, támaszaim... ők én vagyok.
(2011.09.19.)

2011. szeptember 24., szombat

Keserűség- egyperces

Ármány, árulás és fájdalom... ezek mind bennem élnek. Szinte hallom keserű szavaikat, mik egy hegedű tiszta hangján szólnak hozzám. Olyan hangosan, olyan fájdalmas igazságként... képtelen vagyok akár csak egy pillanatra is elfelejteni őket, ahogy megbocsátani sem tudok. Gyűlöllek, világ!
(2011.08.17.)
Egy újabb rövid egyperces, ERRE a dalra írva:3

2011. szeptember 13., kedd

V. A Démonszekta - novella

Promó:
Október harmincegyedike, avagy Halottak napja. A legtöbb embernek. De nem a Démonszekta tagjainak, kik az Egyetlenek Ünnepét tartják azon a végtelenül átkozott napon. A novellám segítségével bárki betekintést nyerhet egy undorító, rendkívül kegyetlen módszerekkel rendelkező vallás legfőbb szertartásába, találkozhat azzal az öncsonkító vággyal, ami tagjait mozgatja, és amivel a tiszta lelkűeket bemocskolják. Egy középkori, sötét és nem túl hosszú történet tőlem.
És a jelmondat, ami a történet folyamán követni fog mindenhová: Az Egyetlenek kegyelméért
add tested!



A novella:
Óriási, ősöreg temető, melynek gigantikus méretű, kovácsoltvas kapu jelzi a bejáratát. Az ajtó tetején kőangyalok nyújtják kecses kezeiket az ég felé, szimbolizálva ezzel, hogy a bent eltemetett holtak Isten kegyelmét élvezik. A kapun túl egymás hegyére-hátára vannak emelve a sírok, rajtuk nevek és évszámok szerepelnek. Egyik-másik sírnak nagy, körbekerített szobra vagy domborműve is van, bár az írások és sírkövek legtöbbje kopott, lepusztult a letűnt korok viszontagságai végett. Már jó ideje nincs rajtuk friss virág, csupán pár száraz kóró, és a temető fái is csak elhalt leveleket hullatnak magukról.

Egy hosszú ösvény rajzolódik ki a telihold fényében, amely a temető közepén lévő kriptába vezet. Az épület kőből épített alacsony, térdig érő kis vaskerítés veszi körbe. Nehéz, vastag kőajtó alkotja a bejáratát.

Egy csoportnyi fekete csuklyás ember lép be a temető vaskapuján, egymást követve kezdenek el sétálni a Démonkriptába vezető úton. A holdat takaró sötét felhő arrébb úszik az égen, utat adva az égitest tisztítót, erőt adó fényének. A világosságban a köpenyesek mindegyikének a nyakán megcsillan egy-egy ugyanolyan medalion.

Lassan odaérnek a kripta bejárata elé. Egy férfi jelenik meg a baljóslatú küllemű épület oldalánál. Mint a többiek, ő is sántikálva, nehézkesen jár. A holdfény megvilágítja iszonytató külsejű arcát, melyet fél fül, csonka orr és egy szem alkot, mire a kaput őrző őrangyalok ijedt sikoltásai zengnek alá a sötét éjszakába.

- Az Egyetlenek kegyelméért add tested! -  hörgi. Miközben beszél, láthatóvá válik a szájában pár szem csonka foga.

- És létedért a lelked! -  válaszolja egy mély, szinte morgónak mondható hang valahonnét a távolból.

A Démonkripta Őre kinyitja a nehéz kőajtókat. Miután a két kapuszárny kinyitódik, a rémisztő népség bevonul. Az egyik, az épületben lévő koporsó tetejét leveszik a három közül, majd nehézkesen és felettébb lassan leereszkednek a rejtett katakombarendszerbe, egy eszköz segítségével, amit régen a holttestek szállítására és tárolására használtak. Miután mind leérnek, elindulnak. Öt perc séta után az egyszínű, ugyanolyan folyosójú labirintus közepén lévő nagyterembe érnek.

Az óriási szobát több száz gyertya fénye világítja meg. A falon körös-körül csontvázak és óriási pókhálók díszítik a szentélyt, melynek oltárára besüt a holdfény, melankolikus és vérfagyasztó hatást kölcsönözve a helynek.

A csuklyás emberek vezetője, levetve az arcát eltakaró kapucnit, az oltár mögé lép, és énekelni kezd. A többiek követik, és ők is eszeveszett nyöszörgésbe kezdenek, pont, mint öreg vezérük. Majd hirtelen mind abbahagyják eddigi fülsértő tevékenységüket, és nyomasztó, néma csend hajtja uralma alá a termet.

Végül a vezér megszólal:

- Az Egyetlenek tiszteletére áldozatot fogunk bemutatni! - próbálja csonka, félig meg se lévő ajkaival megformálni a szavakat alkotó hangokat. - Ki adja testét a Kegyelemért?

A tömegből pár ember kiválik, hogy testüket felajánlva részt vehessenek a szertartáson.

- Én adom magam! - visítja közülük az egyik.

- Hadd legyek én a Kiválasztott! - ordít egy másik ember az ujjongó tömegből.

- Ne! Én hadd! Kérem! - könyörög a sokadik jelölt.

- Te ott! Te leszel az Egyetlenek Ünnepének Kegyeltje! - A vezért csonk, sebhelyes bal kezével, mely csupán a csuklójáig tart, rámutat egy jelentkezőre. A fiatal férfi néma, testét semmilyen seb vagy betegség nem csúfítja. Elmosolyodik, majd kisétál a tömegből.

- Hadd segítsek! Mutatom az utat - szól egy kedvesen mosolygó, sebhelyes arcú lány, aki elkíséri az oltárhoz. Óvatosan felfekteti a fiút a kőlapra, majd leveszi róla ruháit. A nyakában hagyja azonban a csillogó medált, és egy másik ezüst ékszert is a mellkasára helyez, mely a Kiválasztottak Sorsa nevet viseli.

- Társaim! Ma, az Egyetlenek születésének időpontja, a Kezdet Napja van, október harmincegyedike. Az Ő dicsőségükre és kegyelmükért áldozatot mutatunk be! - mondja a Hírvivő, az Egyetlenek földi helytartója és képviselője, a szekta öreg vezetője.

A szépen mosolygó lány az oltárhoz erősített láncokkal kikötözi a fiút, majd a szíve fölé igazítja a figyelmeztetően csillogó, vértől pirosló amulettet, a Kiválasztottak Sorsát.

Egy percig néma békesség tölti be a termet. A Kiválasztott testét elönti az Egyetlenek Szeme; a Hold, mely pontosan az áldozati oltárra néz, elöntve azt megtisztító és felemelő erejű fényével. A harmincegy éves férfi szemét rettentően zavarja a hihetetlenül erős világosság, ezért becsukja. A Hírvivő kezébe vesz egy borotvaéles tőrt, melyen ugyanaz a jel csillan meg, mint amilyen kacskaringók a Kiválasztottak Sorsát alkotja.

A tömeg hirtelen őrült kántálásba kezd, mely először még csak halk, később állatias üvöltözéssé fajul. Ahogy egyre hangosodik, a ritmus úgy gyorsul; a magas falak által visszaverődő eszelős kurjantások úgy hangzanak, mintha a Pokol kapuja nyílt volna meg, a rosszabbnál rosszabb démonoknak utat adva eme világra.

A vezér odalép a Kiválasztotthoz, kinek arcán végtelen békesség tükröződik. Fölemeli a nem csonka jobb karját, mely a fegyvert fogja, majd kegyetlenül, mindennemű meggondolás nélkül lecsap. A Kiválasztottak Sorsa bíborszínbe színeződik. Újra és újra lesújt, megállás nélkül, figyelembe se véve a fiú éjszakába hasító, vérfagyasztó sikolyait.
2009. november 3.
Na, hát itt lenne az ötödik novellám, amit az akkor még futó egyik goth magazin novemberi novella-hirdetésének megtekintése után alkottam :D Nem neveztem be vele, mert a pályázatot már a lezárási határidő után láttam meg, de örülök, hogy megírtam:)



2011. szeptember 10., szombat

Édes bosszú - egyperces

Léptek. Halk és veszélyes léptek azok, amikkel haladok. Hogy hová? Feléd. Be a giccses palotába, ami eredetileg az enyém lett volna; hozzád, az én koronám jogtalan viselőjéhez. Tönkretettél... elvettél tőlem mindent és mindenkit, ami és aki közel állt hozzám. Ici-pici szilánkokra törted a világomat, de most megfizetsz! Hallod a lélegzetvételeimet? Ezt nem adom, de a tieidet elveszem, ahogy egykoron te tőlem mindent...
(2011.08.17.)
Egy úúúújabb egyperces, igen. xD Igyekszem majd ezután novellákat is felrakni, mert úgy látszik, most sok fog frissen felkerülni. ^-^ Az egyperces ENNEK a soundtrack-nek a hallgatása közben készült. ^^ 

2011. szeptember 5., hétfő

Reggeli dallam - egyperces

Halk zongoraszó. Olyan tökéletes és törékeny... máris tudom, hogy te játszasz rajta. Szinte magamon érzem finom ujjaid érintését, ahogy a billenytűket lenyomod. Annyira szeretnék... semmire sem vágyok jobban, minthogy a hangszered lehessek, a te zongorád. Hogy boldoggá tehesselek, mert tudom, hogy számodra a zene a világ. Számomra pedig te és a játékod... ahogy az általad a zongorán keltett hangok bejutnak a fülembe, megtöltik szívemet, és boldogság jár át. A te boldogságod...
(2011.08.17.)

Nos, íme a legújabb kis zenehallgatásos irományom. ^^ Nagyon rákaptam erre a módszerre, így még jópár ilyet lehet majd várni tőlem :D Jaj, igen, majdnem elfelejtettem, ezt a pársoros egypercest EZ a szám ihlette.:3



2011. szeptember 3., szombat

Imádlak... - egyperces

Imádom nézni, ahogy táncolsz. Ahogy maxra nyomva a hangerőt, az én dalomra riszálod magad. Mint egy mocskos kurva, vongalas, rázod mindenedet, az én hangomat a fejedben hallva...Szép vagy. Imádom, mikor sötétre sminkeled magad, mikor kihúzod a szádat feketére, és én a mocskos csókjaimmal szétkenhetem a sminket az arcodon. Imádom a szíjas bőrgönceidet, szeretlek bennük látni. Szeretem a hangot, amit kiadnak, mikor magadra húzod őket, vagy éppen én szabkodom le rólad, mert már nem bírok magammal.
Imádom a közelséged, ahogy kéjesen a nevemet nyögdösöd, a vállamba harapsz és sikoltozol...
Imádlak kínozni.
(2011.07.23.)

Hát, igen, hozom a formám..:,,D Mondjuk EZT a számot hallgatva szerintem még ha nem is pont ilyen, de talán... hasonló gondolatok juthatnak eszébe a hallgatóságnak.^^ (Vagy csak én vagyok ilyen elvontan perverz?:O x,D)
Mostanában amúgy egészen belejöttem a zenére való írogatásba, sokkal... könnyebben kijönnek belőlem a dolgok, mintha... mintha nem így csinálom ˇˇ.


2011. július 30., szombat

Tollaim- egyperces

Tépd ki, tépd ki az összes szárnyam! Mire megyek velük, ha nincs hová szállnom? Ha elpusztították az emberek az én kis világomat? Tépd ki, hogy vérezzen, tépd ki, hogy érezzem... hogy tudjam, hogy élek. Fájjon csak, nem érdekel. Itt bent jobban fáj, szinte nem is érzem az égető kínt, mikor egyenként téped le csillogó, hófehér tollaimat. Mocskosak...olyan feketék lesznek, mikor földet érnek, ez csak a TE HIBÁD!
Gyegébben és lassabban húzd ki őket, hadd érezzem azt a kínt, mit ez a föld érzett, a hátán hordva benneteket! Mocskos férgek, kik elpusztítotok mindent...
(2011.07.23.)


Mint láthatjátok, nemrég készült ez a rövid és kissé talán groteszk szövegezésű egyperces. Kipróbáltam egy új módszert, miszerint zenehallgatás közben (de csakis egy szám alatt), leírok valamit, ami az eszembe jut. A fentebb olvasható szöveget EZ a szám ihlette.
Sajnos mostanában dolgoztam és nem volt időm fel-feltöltögetni dolgokat, de mostantól remélhetőleg aktívabb leszek.ˇˇ

2011. június 5., vasárnap

A függöny mögött- egyperces

Az élet egy nagy színpad. Mindenki látja a színpadi függönyt, de hogy mit takar? Azt csakis az tudja, aki bekukkant a nagy, vörös lepel mögé. A legtöbb ember ezt nem tudja megtenni. Vagyis pontosabban nem akarja, mert tudja, mire számíthat...
(2010.11.18.)

Valamint újdonság: felkerült egy új oldal (az oldalsávot oldalróla  fejléc alá raktam, ha már itt vagyunk), Alkotásaim listája néven, IDE kattintva meg is lehet nézni.:)
Linkek és minden más is megtalálható rajta, az idő múlásával bővítem majd.^^

2011. június 4., szombat

Belső fenevad- egyperces

Félek. Itt bennem... van valami. Vagy valaki? Lapul a sötétben, hogy a megfelelő pillanatot kivárva előtörhessen. És pusztíthasson...törjön, zúzzon, öljön. Méghozzá bárkit és bármit, ami az útjába áll. Nekem pedig nem lesz erőm szembeszállni Vele: ennél a Dögnél sokkalta gyengébb vagyok. Határozatlannak és szerencsétlennek, tehetetlennek érzem magam óriási vérszomját és éles karmait elnézve.
Pedig Ő és én egyek vagyunk, Ő viszont ennél is több. Gonoszabb és sötétebb bárkinél, akit eddig láttam. Kegyetlen és ravasz, egy csalfa Fenevad. Itt bújkál a felszín alatt, maga a Sátán. Gyengeségeimet kihasználva törne át a gyenge üvegfalon, a tükrön, ami elválaszt minket. Mostanában, ahogy türelmem elenyészik és a fáradtság óhatatlanul végigsimít arcomon; erősödik. Elnyeli minden erőmet, hogy azt sajátjaként ellenem fordítsa... rettegek attól, hogy átveszi felettem az uralmat; és megtévesztően gyönyörű, porcelánarca a világ felé fordul. Hogy helyettem az ő bársonyos fekete tincseibe kap bele a szél, a végtelen mélysége szemeibe jutó fényt megfojtja. Mi lesz, ha Ő lesz Én? Hány embert fog megölni, mire a testemre, a bőrömhöz érő vércseppek meleg észhez térít?!Hány gaztettet fog elkövetni büntetlenül, az én arcomat használva álarcként?!
-Sosem fogsz tönkretenni senkit, te rohadék!- sziszegem magam elé, mire a tükörből Thane eszelős vigyora válaszol a kihívásomra.
(2011.05.26.)

2011. május 14., szombat

Jelenlegi állapot

Nos, egy ideje nem tettem közzé semmit.^^" Elnézést érte, de az eddigi szabadidőmben inkább a lemaradásaim pótlásával foglalkoztam. Amiket begépeltem:
  • Rémálom (regényem) 2. fejezetét és a 3. fejezet első 4 oldalát
  • V. A Démonszekta (novella) és előzetese is kész
  • VIII. Tükörkép (novella) és előzetese
  • IX. A bérgyilkos bűne (novella) és előzetese
  • X. Ördögi karnevál előzetese
Hátravan még:
  • VII. A lehetetlen kívánság (novella) és előzetesének begépelése
  • Rémálom (regény) előzetesének újraírása
  • XI. Idő (novella) és előzetesének begépelése
  • XII. ? (novella) és előzetesének befejezése, címet adni
  • minden eddig át nem nézettet elküldeni a lektoromnak
  • valamint a blog kicsit továbbfejlesztése (folyamatban!)

Nos tehát, mint látni, nem lustálkodtam:3 Amint át vannak nézve a dolgaim, szépen beadagolva felrakom őket.^^ Addig is türelmet kérek.(:

2011. április 18., hétfő

IV. Hanyatló dicsőség- novella

Leírás:
Egy kor, ahol semmi sem az, aminek látszik.

Egy világ, amit tönkretettek.

És ahol van valaki, aki minden baj ellenére kitart.


A novella: (itt is ovlasható: http://anime-fanfiction.animehq.hu/fanfiction/viewstory.php?sid=11881&chapter=1)
Sötét középkor. Sötétebb, mint a pokol legmélyebb zuga, hol az örök kárhozat tüzében égnek a démoni lelkek. De régen ez egészen más volt. Oh! Mikor is volt az?! Mikor még a királyok dicsfényben úsztak, az emberek boldogok voltak és összetartottak, a különböző birodalmak seregei dicső hadjáratokat vittek véghez. Ekkor még éltek a mindenre képes hősök, az országok gazdagok voltak, szinte mindenhol béke honolt...
Ez volt a dicsőség korszaka. Dicsőség... Hol is van az már? Csak egy örök, az Isten! A többi múlandó... mint ahogy a dicsőség is. Egyszer mindennek vége szakad; egyszer minden elkopik, elkezd halványulni, majd eltűnik, hogy talán más korban visszatérjen. Kicsit másként történt. Olyanok kerültek a trónra, akik nem voltak méltók a korona viselésére. A saját maguk élvezetével törődtek csupán, tönkretéve és elnyomorítva a népet. Ennek pedig iszonyatos következményei lettek...
Elpusztult várak; romba dőlt paloták; gondozatlan, gazos földek; szétvert sírok. Mindent tönkre tettek, ami a régi pompát és gazdagságot mutatta, csak azért, hogy pár ember elégedett legyen... A csodálatos építésű házak és városok mind eltűntek, helyettük csak a bűn, a kosz és a mocsok maradt, mely mindent ellep. Az emberek... undorítóak és szakadtak. Sokuk holtrészegre itta magát, és a földön fekszik a csótányok és patkányok közt. Az emberek kis odúkban laknak, melyek félig vízzel vannak telve, mintha csak mocsárban élnének... A saját ürülékükben fekszenek és kelnek, érzéseik nincsenek, csupán ösztöneik és vágyaik.
Egy gyönyörű vidéken, egy magas hegy tetején azonban áll egy rom, mely egy gigantikus méretű kastély maradványa. A "világ közepe" – ezt a helyet így hívták régen, pár tíz évvel ezelőtt. A hegycsúcs legszélén áll egy ember, koronával a fején, jogarral és országalmával a kezeiben. Már régóta itt áll. Jött már tomboló vihar; tépték már szét ruháit; meg is verték; volt, ki szemközt köpte, sokan kinevették és nevezték bolondnak, ő mégis ott állt; határozottan és hűségesen. A királyi palota kapujából néz le romlott országára, s képviseli a régmúlt hanyatló dicsőségét.

2011. április 16., szombat

Egy bukott angyal szerelme -egyperces

Dobb-dobb. Ezt kéne hallanom, nem? Ahogy a szívem, itt bent, a mellkasomban lüktet, ezzel éltetve. De a mellkasom nem meleg; hideg, akár a száraz téli éjjel; tollpehely könnyűségű pókhálók szövik be, áthatolhatatlan, ragacsos falat alkotva. Nekem nincs szívem. Amolyan hétköznapi, normális értelemben valóban nincs a testemben ilyen létfenntartó szerv. De Benne... az én szívem Őbenne dobog már attól a pillanattól fogva, hogy élénkzöld szemeinek csapdájába estem. Azóta lelkem minden napsugarát ő ontja; megvilágítva így sötét világomat; elűzve mellőlem démonaimat, kik eddig árnyékként követtek mindenhová. Ő a levegő, melyett belélegzem; Ő az, aki érintése melegésvel felolvasztja a bordáimat rabláncon tartó jéghálókat. Ő az én életem egyetlen célja; az erő bukott szárnyaimban, mik a Pokolból újra az én Istenem felé, a Mennybe repítenek...
(2011.04.08.)
Egy ehavi kis fogalmazásgyakorlat, valamint "kissé" buzgó fantáziám terméke.:) Legközelebb a Hanyatló dicsőséggel (novallám, a IV.) fogok jelentkezni.ˇˇ

2011. április 12., kedd

Temetés- vers

Fekete csipke simítja arcomat,
Sötét fátyol borítja a hajamat,
Emberek könnyei nagyban hullanak,
Néma gyerekek síromra mutatnak.

Míg fekete hollók vígan mulatnak,
Macskák nyávogják sirító dalukat,
Ősi temető távoli bugyrában,
Síromban fekszem, őrajtuk ámulva.
(2011.02.05.)

Friss vers, az eddigiek közül hangulatra talán ez tetszik a legjobban. Életem harmadik verse...(:

2011. március 20., vasárnap

III. Utolsó ítélet- novella

Leírás:
Nagyon fontos, hogy az ember tisztában legyen a tetteivel, és azok súlyával.

Van, akinek fogalma sincs, egyetlen óra leforgása alatt hány életet tehet tönkre, mekkora változásokat vihet végbe az életben.

Ez a történet egy vámpírlányról szól, aki nem volt tisztában ezzel.



Novella:
Egy sötét sikátorba kanyarodtam, mely tele volt tócsákkal. Alig láttam. Zúgott a fejem, hevesen vert a szívem. És ha ez még nem lenne elég, a lábamat ólomsúlyúnak éreztem, és rettentően fájt.
Gyerünk! Még egy kicsit…! Mennem kell! Ha megállok, utolérnek!- Próbáltam erőt gyűjteni, de nem ment. Majd hirtelen a földre kerültem, a lábaim iszonyatosan fájtak. Begörcsöltek, én pedig a földre zuhantam. Szerencsére egy tócsa mellé, nem pedig bele. A föld így is éppen elég hideg.
Apró vízcseppek borítják el fáradt testem: az Esküdtek- leendő gyilkosaim- elől való menekülésben csak most eszméltem rá, hogy esik az eső. Nem is esik, szakad. Én pedig erőtlenül heverek a jéghideg betonon, miközben vízcseppek ezrei hullanak rám. Próbálok felállni, vagy legalább megmozdulni: csak annyit sikerült elérnem, hogy oldalra fordultam egy kicsit, pont egy kisebb pocsolyára esik rálátásom.
Belenézek a tócsába. Ahelyett, hogy sápadt, hosszú barna hajú és szinte világító kék szemű arcomat látnám, egy fiúét látom. Annak az embernek az arcát, akit tönkretettem. Szinte látom magam előtt a tócsában lefolyni az aznap este történteket.
Még mindig érzem a fiú meglepettségét, félelmét. Ahogy próbál elmenekülni előlem, ámde hiába. Zsákutcába futott. Megfordult, és ijedt szemekkel nézett rám. Még mindig a fejemben hallom a hangját, ahogy sír, és ahogy az életéért könyörög. De ez engem nem érdekelt. Elkaptam és eljátszottam vele. Először kielégítettem magam, aztán a vérszomjamat. Olyan isteni, ellenállhatatlan illata volt! Teljesen megbolondított, és megvadított.
A fiút rettentő rossz állapotban találta meg két turista, rögtön kórházba vitték. Azóta kómában van. Pedig ennek már vagy egy éve. Pontosan ma lesz egy éve.
A Legfelsőbb Lény nem nézte jó szemmel, amit tettem: elátkozott. A hatalmamat egy pecsét mögé zárta, amit csakis Ő tud feloldani. Az átok előtt az öt legerősebb vámpír egyike voltam. Mindenki félt és tisztelt, bár sok ellenségem, irigyem is volt. Most pedig csak árnyéka vagyok önmagamnak, egy erőtlen féreg. Idáig túléltem. Kerültem az erőseket, leráztam az üldözőimet. De most…. utolértek. Az Ítélőszék megvizsgálta az ügyemet, és bűnösnek talált. Az utolsó ítélet: halál.
A régi, fájó emlékek egy csapásra rám zúdultak: visszafeküdtem a hátamra. De még mindig gyötörtek a gondolatok. Hiába próbáltam szabadulni tőlük, megfertőzték elmémet. Körülölelték a szívemet, majd belemartak és a lelkemet is ellepték. Ez a furcsa érzés megbénított. Talán ez lenne az, amit az emberek lelkiismeret-furdalásnak hívnak? Ez magyarázatot adna sokmindenre: a fiú hangjára lefekvés előtt, az illatára minden étkezéskor, és a gyötrő, megsemmisítő erejű rémálmokra éjszakánként.
Léptek zaját hallom, az esőcseppek egyre erőteljesebben csapódnak rám. Két Esküdt lép mellém. Az egyik a szívem fölé emeli kardját, majd szívemhez szegezi harci eszközét. Megborzongok, mikor a hideg kard hozzám ér. Hallom, amint a mellkasomba hatol a penge. Szúró, éles fájdalom. Aztán sötétség, béke és megbocsátás.

2011. március 16., szerda

Damno fejével -egyperces

Az Úr küldött, az Ő Angyala vagyok. Azt a küldetést kaptam, mikor 17 voltam, hogy tisztítsam meg eme fertőzött és bűntől romlott világot. Tehát nem haboztam életemet csakis e nemes célnak szentelni. Már több, mint 22 embert váltottam meg (Damno úgy "váltja" meg áldozatait, hogy lassú kínzással megöli őket, hogy azok megszabadulhassanak bűnös testüktől, és a Mennybe juthasson a lelkük.), de az emberek mégis ellenségnek, bűnözőnek tekintenek, jelenleg hétszeres életfogytiglanra ítélnének, ha elkapnának. Csakis azért, mert e szegény, ostoba nyáj nem érti, mekkora jót teszek velük. Talán, ha már nem leszek, felfogják cselekedeteim okát, mint Jézusét is. Addig is, vár még egy megváltandó lélek a pincémben...
(2010.11.18.)

2011. március 11., péntek

A hű vadász- vers

Lenn a mélyben,
Bús sötétben,
Egy árny lapul,
Terv alakul.

Gonosz ármány,
Hazug látvány,
Mocsok csapda
Halálodra.

Ő rád vadász,
És megtalál,
Nincs menekvés,
Csak rettegés.

A Névtelen
Nem védtelen,
Nincs se remény,
Sem segítség.

Halott leszel,
Ha ő meglel,
Lelked mélye
Az Ő lénye.

Kegyetlen vég,
Rengeteg vér,
Az örök éj
S a szenvedés.

Ez vár rád,
Ha megtalál,
A hű vadász,
A vén HALÁL.

2010. április 17.



Mostanság nagyon belejöttem a versek feltöltögetésébe- egy novellát feltenni jóval nehezebbXD Én meg lusta vagyok^^" Ez a vers lassan egy éves lesz, gondoltam felrakom. Legközelebb egy novellával fogok jönni- a harmadikkal!^^

2011. március 8., kedd

Megtisztulás- egyperces

Csipp-csepp. Esik. Ha felnézek az égre, semmi fényt nem látok, mindent beborít a sötétség. Mégis olyan tiszta az egész. A levegő, amit mélyen a tüdőmbe szívok olyan friss és üde, hogy már fájdalmas belélegeznem. Hideg, belülről emészti föl a lelkem, ahogy ridegségével kiírtja a melegséget a mellkasomból. De nem csak belülről, hanem kívülről is támad: a sok, hideg esőcsepp ostorként ver, ahogy fedetlen bőrömre cseppen. Mégsem ez számomra a legmeglepőbb, hanem hogy noha fájdalmat okoznak ezzel, mégsem pusztítanak el. Fáj, de élek. Ahogy a szívemet nyomó bánat is ólomként húz lefelé, mégis állok. Most már, egy idő után nem is okoz fájdalmat a sok kis esőcsepp. Úgy érzem, minden gondom elszállt, a mellkasomban újfajta melegséget érzek: elszántságot. Most már készen állok a küldetésem befejezésére. Megtisztultam.
(2010.11.18.)

2011. február 23., szerda

Éj -vers (akar lenni^^")

Sötét napszaka a napnak,
Mely sötétebb, mint egy kút legmélyebb zuga,
Hova fény soha be nem tör,
Itt csak a mélység és a vakság az örök.
Hol mindegy ki vagy valóban,
Úgy lehetsz itt a préda, mint az áldozat,
Itt lényegtelen méreted,
Hisz az éjszaka úgyis mindent elnyele.
Hiába jó a szaglásod,
Kiváló a látásod és a hallásod,
A sötétség mindent ellep,
Alaposan körbevesz, s vigyázva elrejt.
Naplementekor születik,
És hal meg egy időre,
Hogy tizenkét óra múlva
Újult erejével születhessen újra.
Furcsa történtek látója,
Iszonytató rideg sikolyok otthona,
Figyelő szeme a szép Hold,
Ő legjobb barátod, óvó csillagod.
Ő a te fenséges úrnőd,
Te pedig csupán alantos szolgája,
Ő a te örök pártfogód,
Ki minden éjszaka betakar szárnyával.
Nem látod Őt, Ő lát téged,
És óvva vigyázza minden egyes lépted,
Ölel és szeretve ringat,
Örökké figyeli s vigyázza álmodat.
(2009. 12.30.)




Nos, ez lett volna az ígért vers.X3 Mint a dátumon látni, jó öreg szegény.:D De majd rakok fel mostaniakat is, csak először a régieket akarom felrakni, hogy mindent fent legyen.^^ Legközelebb...nem tudom, mivel jövök majd:D Tudniillik annyi holmim van, hogy bele fog telni egy fél évbe, mire mindent feltöltögetek(:

2011. február 19., szombat

Magyarázat- egyperces

-Ősöreg vagyok már. Egyidős vagyok a Földdel, s az emberiséggel. Ott voltam a piramisok építésekor, hódítottam Nagy Sándorral, és mindkét világháborúban részt vettem. Mondd csak, ifjú! Miért van az, hogy ti, emberek lejegyzitek a történelmeteket, mégsem okultok belőle? Sorra követitek el elődeitek hibáit úgy, hogy észre se veszitek, miket műveltek. Tönkreteszitek nemcsak magatokat, de magatok körül mindent. Miért vagytok ilyenek? Egyetlen okot mondj nekem, hogy miért tesztek ilyeneket!
-Egyszerű. Mert emberek vagyunk.
(2010.11.08.)





Mostanság annyira nincs időm belépegetni és olvasgatni...=/ Próbálom azért egy héten legalább egyszer frissíteni, de a neteltiltásom miatt ez elég nehézkes...^^"
Jelenleg futó projektek:
-Rémálom (2.fejezet)- majd fel fogom rakni az előzetest meg az első fejezetet is
-Ördögi karnevál (10. novellám)- épp a lektoromnál van másodszori átnézésen^^

Következőleg mikor jönni fogok, egy verskezdeményt fogok felrakni (életem első verse, egy hároméves jobbat írna...^^")

2011. február 5., szombat

II. Gyilkos részlet -novella

(Ez a novi is elég öregecske már, életem második novellája:D Ahhoz képest egész...emberi lett:3)
Itt is olvasható többek között:http://anime-fanfiction.animehq.hu/fanfiction/viewstory.php?sid=11879

Promó:

Gondolnád, hogy egy igen apró részlet is mekkora következményekkel járhat?
Egy pillanatra nem vagy éber, és az egész világ szembeszáll veled. A legkisebb apróság is az életedbe kerülhet.
Yala ezzel nem volt tisztában...


A novella:
Szokásához híven, sötétedéskor Yala behúzódott otthonába. A mai napja elég fárasztó volt, rengeteg volt a páciens, akit kezelésbe kellett vennie. A fáradtság átment flegmasággá: a házába vezető ajtót nyitva hagyta, belülről a kulcsot a zárban felejtette.
Lement egy titkos ajtón át kedvenc helyére. Beesteledett, fáklyák sokasága világította meg a hosszú lépcsősort, mely levezetett a mélybe. A mélyen fekvő alaksor volt a munkahelye. Megbízói ide szállították le neki a megkínozandó embereket. Kezelésbe vette őket, hogy minél több információhoz jusson, amiket majd jópénzért elárul munkaadóinak. Bizonyos esetekben gyilkosságokat, szabályos kivégzéseket is vállalt.
Tehát Yala kínzásszakértő, bérgyilkos és hóhér is egyben. Természetesen mindezt feketén, törvénytelenül. Ha bárki megtudná, és bejelentené a Hivatalban, óriási bajban lenne: elkapnák, kifaggatnák - azaz megkínoznák-, aztán felkötnék. Tudja, hisz társai már jártak így. Párnak a teteme még mindig az akasztófán lóg a fő téren. De Yala esete kicsit más: a Hivatal emberei nem tudnak illegális működéséről. Hisz ki gondolná, hogy egy gyógyító valójában hóhér, aki a titkos kínzókamrájában gyilkol? Senki. Munkaadói azonban mindig utolérik, munkája van bőven.
Yala nagyon szerencsés, külsejéről nem állapítható meg semmi, ami jellemére utal. Sőt, arca rettentően megtévesztő, kétszínűnek mondható. Rövid fehér haja, csillogó kék szemei miatt átlagosnak tűnik, ártatlannak.
De, aki ismeri, tudja, hogy nem ilyen. Imádja a vért; majdnem annyira, mint munkáját. Lelke sötét, szíve kegyetlen, elméje tiszta, ámde beteges. Más emberek szenvedése pedig felettébb nagy örömöt okoz neki. Sose végez félmunkát: mindig határozott és alapos; profi. Egyszóval ő a tökéletes gyilkos.
Szép nyugodtan lesétált a kőlépcsőn, le egy óriási terembe a föld alá. A szoba kőfalakból állt, a falakra pedig végig kardok, kések, korbácsok, bilincsek, csipeszek, ostorok, pallosok, satuk és más, különféle eszközök voltak méret szerint felakasztva. A plafonról különféle méretű csigák és kötelek lógtak le. A szoba túlsó végén állt egy asztal székkel - az a fiú ülőhelye, ott pihent le két munka között. A szobában, a pihenőhely előtt, a terem közepén található a nyújtópad. A négy sarokban állt: a vasszűz, a fejtörő, a júdásbölcső és a szögágy. Továbbá a kamrában még megtalálható volt: a kínpad, az akasztófa, egy guillotine, a fűrész, a strappado, egy inga és pár kaloda. Mára már csak egy dolga maradt: egy Duncus nevű férfi.

Leérkezése óta már órák teltek el, Duncus hangjában is érződött a fáradtság, bár továbbra is üvöltözött kínjában. Aztán hirtelen elsötétült a világ Yala előtt.
Mikor felébredt, a falat látta. Megpróbált megmozdulni: ámde sikertelenül. Az oly nagyon szeretett kínzókamrájában volt, hozzákötözték kezeit és lábait kedvenc eszközéhez, a nyújtópadhoz. Vele szemben állt négy férfi, akik nem vették észre, hogy magához tért. A négyből kettőt rögtön felismert. Rájuk nézett, és kis híján rosszul lett: - A Hivatal emberi .... - mondta magában, és észrevette, hogy páciensével meg egy őrrel beszélgetnek. -Tehát lebuktam.. .- gondolta, és rögtön mérlegelte a lehetőségeit. Egy rövid idő után viszont abba is hagyta, nem akarta kikészíteni magát. Egy dolog azonban világossá vált számára: rövid időn belül meg fog halni. Viszont ezt nem akarta.
Kiszúrták, hogy magánál van, és odamentek a fiúhoz mind a négyen. Gonoszan mosolyogtak. Yala tudta, mi következik: megvolt az elfogatása, most megkínozzák, és megpróbálnak mindent kiszedni belőle. Csakhogy ő nem árul el semmit. Tudta, hogy ezt nem fogják annyiban hagyni. Ha marad, halálra kínozzák. Méghozzá a saját otthonában, hidegvérrel, az ő eszközeivel... ezt lelkileg nem élné túl... ismeri ennyire a határait. Ugyanolyan ember, mint azok, akiket megkínzott. Ő is megtörne és meghalna, mint ők. Viszont elszökni se tud ...
De mindez miért történt?! - gyötörte a gondolat. Pár perccel később megtudta, hogy páciense ordítását meghallotta az őr, és jelentette a Hivatalnak.
- De hát hogy hallhatták meg, mikor...? - kérdezte magától, majd hirtelen elsápadt. - Az ajtó! Nyitva hagytam ... - hitetlenkedett. - Ez a kis részlet... ilyen sok múlik egy ilyen kis apróságon.... egy emberi élet....

2011. február 3., csütörtök

Gyengeség -egyperces

(Gondoltam rövid kis gondolatmenetekkel, értelmetlen kis mondatokkal tömöm majd be az űrt a novellák és versszerűségek között...ez így egy ilyen  kis félperces.:3)

Ha az a másik nem jön, addig suttogtam volna fülébe simogató szavaimat, míg a békét hozó álom elnyomja, s míg én karjaimba nem zárhatom törékeny kis testét. A fülébe búgtam volna bármilyen hazugságot, csak ne kelljen szomorúan csillogó szemeibe néznem. Mindennek oka saját gyengeségem: ha könnyet látok gyűlni a számomra világot jelentő sötét mélységbe, félő, hogy még életemet is eldobnám, csakhogy véget vessek az Ő szenvedéseinek…


2011. január 19., szerda

I. Démonszív -novella

Elég régen írtam (2009 nyarán). Első tudatosan összehozott novellám (látni is rajtaXD), és noha elég rövid és szaggatott, nagyon szeretem.^^ Tervezem hosszabban és kicsit színvonalasabban újraírni.:3
(Megtalálható többek között itt is: http://anime-fanfiction.animehq.hu/fanfiction/viewstory.php?sid=12230)


Leírás:
Egy démon az egy démon, még ha a feje tetejére áll is.

Kegyetlen, kétszínű és velejéig romlott, és ezt sosem szabad elfelejteni.

Hiába mutatja magát kedvesnek, bánik veled gyengéden, mosolyog gyönyörűen és ver hevesebben a szíved, ha tisztán csengő hangja a füledbe jut; ő akkor is egy démon.

És mi történik akkor, ha valaki figyelmen kívül hagyja ezt az igazán egyszerű szabályt?

Mi fog történni Naifuval, ha megnyitja a szívét egy démonnak?

A novellám segítségével betekintést nyerhetsz abba, milyen is valójában egy démon szíve.




A novella:

Angyalok és démonok. Két faj, mely ősidők óta féli és gyűlöli egymást. Amióta Lucifer, a fény és a tökéletesség angyala a megtestesült gonosszá, minden rossz urává és parancsolójává, a Sátánná vált, a két nép kerüli egymást.  Az angyalok égi birodalmukban tartózkodnak, a démonok pedig vérdíjat tűznek ki a fejükre. A két világ teljesen elkülönült egymástól. Szokásaik, hitük, lakóik természete szöges ellentétben áll egymással.


Essian a démonvilág központja. A legnagyobb démoni város, a legerősebb egyedek lakóhelye. Minden démonúrnő és démonnagyúr, aki számít, itt található meg. Őket szolgáik, az alsóbbrendű démonok kényeztetik. Egy ilyen, sok szolgával rendelkező, démon Aijin űrnő, aki épp az eget vizsgálja nyugtalanul. A kegyetlenségéről ismert nő rettentő erős. Már külsejéről sugárzik különlegessége. Gyönyörű arcát csábító éjfekete szemei; hosszú, fekete pillái; szép, vérvörös ajkai teszik még csodálatosabbá. Hosszú, fekete haja dúsan leomló. Teste magas és vékony, kihívó vörös szoknya fedi bonyolult jelekkel borított testét.
Csak áll és néz: a csillagokat vizsgálgatja türelmetlen várakozás közepette.
Hirtelen bejött hozzá két szolga:
– Aijin úrnő! A feladatot sikeresen elvégeztük, elkaptunk egy angyalt – mondta az egyik.
– Nőstény, vagy hím? – kérdezte Aijin kicsit aggódva.
Férfi. Lenn helyeztük el az alaksori cellában.
A nő sóhajt egyet:
Remek, köszönöm. Elmehettek. Én addig meglátogatom a drágát.– Mosolyodott el gonoszan.
Néhány perc múlva már lenn is volt. Halkan kinyitotta a cellaajtót, azután rögtön be is zárta. Benn egy férfi volt, kikötözve. De nem egy átlagos fiú, hanem egy angyal. Két kezét és két nagy szárnyát láncra verték, rövid, szőke hajú feje lehajtva. Mikor a lány belépett, akkor se nézett fel, továbbra is csak némán nézte a padlót. A démonúrnő mosolyogva odalépett hozzá, és egy ujjával megemelte a fiú állát, hogy jobban megnézhesse:
– Had lássam a pofidat! – mondta, és mikor meglátta az angyal arcát, nagy megelégedés töltötte el.
– De szép vagy! – szólt. – De valami nincs rendben. Homályos tekintet; ernyedt, lógó szárnyak… Szegénykém! Azok a semmirekellő szolgák mennyi kábítószert nyomhattak beléd? Mindig is tudtam, hogy érzéketlen állatok ...  Mindjárt magadhoz térítelek.
Kivett az egyik zsebéből egy kis üvegcsét; a tartalmát a szájába vette, majd miközben megcsókolta a fiút, lenyomta a torkán. Néhány pillanat múlva az angyal magához tért.
– Hol vagyok? – kérdezte még kissé kábán.
– Nálam. A nevem Aijin úrnő. Én vagyok a gazdád. Te pedig Naifu vagy, ha jól tudom.
 Naifu lesütötte a szemeit, majd látni lehet az arcán végigfutó vérkönnycseppeket. Nagyon sajnálatra méltó az angyal, a démon azonban csak hidegen nézett rá.
– De miért én?! – ordított rá a nőre, aki odament hozzá, és sötét vigyorral az arcán a fiú fülébe súgta:
– Mert te voltál ott. Fogadd el, hogy már az enyém vagy, és akkor jó dolgod lesz. De ha küzdesz ellenem, elpusztítalak.
– Értem… – szólt Naifu elhaló hangon.
A lány észrevette, hogy a fiú reszket.
– Mi a baj?
– Fázom.
– Ezen tudok segíteni – mondta a lány, majd elölről átölelve felmelegítette a férfit.
– Most jobb?
– Sokkal, köszönöm.
Még pár órát beszélgettek, aztán lejöttek a cellához Aijin emberei:
– Úrnőm, késő van.
– Rendben van, megyek.
– El kell menned? – kérdezte aggódva az angyal.
– Igen, megyek aludni. Álmodj szépeket, kicsi angyalom.- mondta, majd hirtelen megcsókolja a fiút. Naifu még a szemét se tudta becsukni, olyan hirtelen érte a csók. Aijin megsimogatta az arcát, gonoszan rámosolygott, majd elment.




A következő napot végig együtt töltötték, egyre közelebb kerültek egymáshoz.
- Aijin! Szeretlek... – Pirult el Naifu.
– Tudom. Én pedig gyűlöllek, és rettentően akarlak… – mondta, majd leteperte a fiút és magáévá tette.
– Azt szeretném, hogy tudd: én is szeretlek. – súgta a nő Naifu fülébe, mikor végeztek.




Mikor este jött le a démonszolga úrnőjéért, mint rendszerint, a cellában találta. Csakhogy a cella falairól folyt le a vér, Aijin testét is beborította. A fal tövében ülő nő mellett pedig Naifu feküdt, holtan. Az a férfi, kivel úrnője összebújva, ölelkezve töltötte el az elmúlt két napot, most halott…
– Úrnőm… Mi történt? – kérdezte a megrettent szolgáló.
– Éhes voltam – mondta eszelősen mosolyogva a démon, majd boldogan lenyalta a kezéről Naifu vérét.
(2009 nyara)

2011. január 11., kedd

Kezdés:3

Nos, hol is kezdjem...hát, az elején kéne, tudom. Ha kicsit beljebb jössz, és nem csak az ajtófélfámat támasztod, szívesen bele is kezdek. Jól, van, ott a szék, foglalj csak helyet...
Hé! Mért vágsz ilyen savanyú arcot? Nem harapok, nyugi.

Tehát hol is tartottam? Ja, igen, a bevezető...Köszi, hogy szóltál. Nos ezt a blogot elsősorban az írásaimnak, és minden, számomra közel álló dolog nyilvántartása végett hoztam létre. Az általam írt dolgok teljesen "kész" formában vannak, a lektorom (köszi, Kharex!:3) átnézett mindent(:

Ezt a kis blogot amúgy az előző folytatásának, átdolgozásának írtam: http://www.lyrawyrmfire.blogol.hu/ (az utóbbi időben nagyon nehéz volt használnom, nehezen igazodtam ki rajta=/)

Tehát Kedves Barátom, nyugodtan nézz csak körül, szívesen látlak. Bármikor, bármilyen kérdés/kérés esetén szólj (e-mail és msn: cate21@freemail.hu), és rögtön a segítségedre sietek. Hisz én vagyok a házigadza, nem?(;